Browsed by
Author: Marcali Plébánia

2025 évi KÉSZ zarándoklat

2025 évi KÉSZ zarándoklat

2025. szeptember 20-án, szombaton a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja Tés-Csetény-Csatka-Ácsteszér-Ászár-Kisbér úti célokkal valósította meg az idei évi zarándoklatát. Szerencsére az időjárás ezúttal is kegyes volt, így a szép kora-őszi időben összesen 40 fő – többségében a KÉSZ tagjai – vállalkoztak az útra, hogy megismerjék az érintett terület vallási, szakrális, építészeti, kultúrtörténeti és természeti értékeit. A különjárati autóbuszos utazás első állomása a Bakony egyik legmagasabban fekvő települése, Tés volt, ahol a résztvevők az 1840-ben épült Helt-féle, illetve az 1924-ben…

Read More Read More

Örömforrás zenekar közleménye

Örömforrás zenekar közleménye

Kedves Testvérek! Nagy hálával a szívünkben szeretnénk megosztani egy fontos fordulópontot közösségünk életében.Zenekarunk, a Fény Gyermekei, immár 30 éve szolgálja az Urat zenével és dicsőítéssel. Sok szép emlék, hűséges szolgálat és közös ima kapcsolódik ehhez a névhez. Hálásak vagyunk mindazokért, akik az elmúlt évtizedekben tagjai, támogatói és hallgatói voltak ennek a szolgálatnak. Most új tagokkal és megújult hangzással szeretnénk folytatni az utat. Lendületünket, lelkesedésünket és a közösségben átélt örömöt kifejezve ezentúl Örömforrás néven folytatjuk a zenei szolgálatot. Szeptember 20-tól kezdődően…

Read More Read More

30 éves a KÉSZ Marcali Csoportja

30 éves a KÉSZ Marcali Csoportja

2025. szeptember 11-én, csütörtökön 17.30-kor ünnepi szentmisével vette kezdetét a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja 30 éves jubileuma. Az istentiszteletet Tomanek Ferenc Áron plébános, Galambos Ferenc helyettes plébános és Makláry Ákos a KÉSZ elnöke, görög katolikus parókus celebrálta a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban a helyi csoport élő és elhunyt tagjaiért, melyen zenei szolgálattal a Fény Gyermekei Katolikus Zenekar működött közre. Ezután az egyházközség közösségi házában (X-ház) folytatódott a program, ahol Kiss Kálmán, a KÉSZ helyi elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd…

Read More Read More

Tanévkezdő szentmise 2025

Tanévkezdő szentmise 2025

2025. szeptember 7-én vasárnap, 9 órakor tanévkezdő szentmisét (Veni Sancte-t) tartottak, melyet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrált Marcaliban, a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban. A jelenlévő hittanos diákok közösen imádkoztak szüleikkel, nagyszüleikkel, hitoktatóikkal, valamint a hívekkel együtt, és kérték a Szentlélek közbenjárását az idei új tanévre. Az istentiszteleten Ferenc atya megáldotta a gyermekeket és az iskolatáskáikat is. Szeptember 1-jével összesen több mint 400 fővel kezdődött meg a katolikus hit- és erkölcstan oktatás Marcaliban és Mesztegnyőn. A hitoktatók Cservenyi-Jakabovics Eszter, Cservenyi-Jakabovics Zoltán, dr….

Read More Read More

2025. évi Szent István-napi ünnepi szentmise és kenyérmegáldás Marcaliban

2025. évi Szent István-napi ünnepi szentmise és kenyérmegáldás Marcaliban

2025. augusztus 20-án, szerdán 9 órakor kezdődött az ünnepi szentmise és kenyérmegáldás Szent István király és az államalapítás alkalmából a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban. Az istentiszteletet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrálta, Galambos Ferenc helyettes plébánossal együtt, aki szentbeszédében – többek között – az államalapító király példaértékű hitbéli életét, nagyságát, személyiségét méltatta a jelenlévő híveknek és a megjelent vendégeknek. A szentmise végén megáldotta az új kenyeret, melyet Bereczk Balázs, Marcali város polgármestere szegett meg. A felszeletelt friss kenyerek kiosztásában az imaköri tagok…

Read More Read More

2025. évi járműmegáldás Marcaliban

2025. évi járműmegáldás Marcaliban

2025. július 27-én vasárnap, a 9 órás szentmise után Tomanek Ferenc Áron plébános a járművek patrónusának, Szent Kristófnak a közbenjárásával megáldotta a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom előtti téren lévő járműveket (autókat és kerékpárokat egyaránt) a balesetmentes közlekedés érdekében. Írta és fotók: Kiss Kálmán

Hittantábor Marcaliban

Hittantábor Marcaliban

Idén is megrendezésre került a nyári hittantábor, melynek témája eléggé aktuális volt. Ferenc pápa még 2024 végén hirdette meg 2025-re a szentévet, így a gyerekek az öt nap alatt erről is tanulhattak, még négy fontos szent mellett. A tábor ideje alatt a gyerekek négy csoportban dolgoztak. Minden reggelt egy közös imával és közösségépítő játékkal kezdtek az X-házban, majd a reggeli után a templomban hallgattak meg egy előadást az aznapi szentről. Ennek keretében ismerkedhettek meg Néri Szent Fülöppel, Szent Pio atyával,…

Read More Read More

2025. Úrnapja, Krisztus szent Teste és Vére ünnepe

2025. Úrnapja, Krisztus szent Teste és Vére ünnepe

2025. június 22-én, vasárnap 9 órakor kezdődött az idei úrnapi szentmise, majd a körmenet a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban, és a Boldog II. János Pál pápa téren. Az ünnepi istentiszteletet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrálta, aki szentbeszédében az Oltáriszentség (Eucharisztia) jelentőségét hangsúlyozta az evangéliumnak megfelelően. Az egyház tanítása szerint ugyanis az Oltáriszentség Jézus Krisztus valóságos Teste és Vére. Éppen ezért ezen az ünnepen – szerte a világban – kiviszik az utcákra és a terekre, hogy Isten szeretetét hirdessék mindenki számára. A…

Read More Read More

Bérmálás 2025

Bérmálás 2025

2025. június 15-én, vasárnap 11 órakor kezdődött az idei évi bérmálás a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban. Az ünnepi szentmisét Somos László általános püspöki helynök celebrálta, akit két bérmálkozó fiatal: Tóth Flóra és Horváth Benedek Tamás, valamint dr. Pozsonyi Márk világi elnök köszöntött; továbbá kérték, hogy szolgáltassa ki a bérmálás szentségét. A helynök atya szentbeszédében a bérmálás jelentőségét, a Szentlélek állandó segítségül hívását, az Isten iránti elköteleződést és a szeretet fontosságát hangsúlyozta ki a fiataloknak. Ezt követően a bérmálkozók egyenként bemutatkoztak…

Read More Read More