Házasság

Házasság

Már a Biblia elején, a Teremtés könyvében olvashatjuk Isten megállapítását: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” (Ter 2,18) Miután megalkotja az asszonyt, Ő vezeti az oda az emberhez, hogy legyen a társa – nemcsak két ember választja egymást, hanem Isten is őket önmaga és egymás számára. „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.” (Ter 2,24)

Jézus ezt a kapcsolatot megerősíti és szentségi rangra emeli: „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19, 6). A hűséges és örök Istennel kötött szövetség egész életre szól, felbonthatatlan – ez biztonságot jelent a házastársak és a gyermekek számára is. Arra rendeltetett, hogy Isten kegyelmét, szeretetét is közvetítse a házastársaknak egymáson keresztül. A házasság szentsége segíti a társakat, hogy egymásnak ne vetélytársai, hanem segítőtársai legyenek. Segít az egymás iránti szeretetben, elfogadásban, kibékülésben, gyengédségben. Segít a gyermek elfogadásában és nevelésében.


Jelentkezés a házasságkötésre:

Amennyiben nálunk szeretnének templomi esküvőt, kérjük, keressék fel irodánkat (nyitvatartási időben) az esküvő tervezett időpontja előtt legkésőbb 6 hónappal, hogy megbeszéljük az időpontot és a teendőket. Segítünk az adminisztrációban (jelentkezési adatlap kitöltése, jegyesvizsgálat elvégzése, jegyeskurzus és egyéb teendők megbeszélése).

A házasságkötéshez szükséges, hogy

  • legalább az egyik fél római katolikus legyen. Minden megkeresztelt félnek egy három hónapnál nem régebben kiállított keresztlevélet kell hoznia. A keresztlevelet az a plébánia bocsátja ki, ahol az illetőt megkeresztelték. (Ha valaki a marcali vagy a mesztegnyői plébánián lett megkeresztelve, akkor elég a keresztelés időpontját megmondani és mi megkeressük az anyakönyvben.)
  • Ha egyik jegyes sem tartozik területileg a plébániánkhoz, akkor szükséges egy elbocsátó engedély a lakhely szerinti plébániahivataltól.
  • Az esküvőt jegyeskurzus (jegyesoktatás) előzi meg. Amennyiben máshol vesznek részt rajta, egy igazolás szükséges róla.
  • A stóladíj rendezésére is az irodában kerül sor (2023. ápr. 1-től 40.000,- Ft).

Hasznos tartalmak házasságra készülő jegyeseknek és házasoknak

A házasság szentségéről – Fábry Kornél atya

Ajánlott könyvek:

SzerzőCímKiadóKiadás éve
Arnold MolHázaspárbajHarmat Kiadó2014
Clifford Penner, Joyce PennerA szexualitás ajándékaHarmat Kiadó2006
Déri PéterImádkozzunk a családunkért! – Családok imakönyveMartinus Kiadó2011
Gary ChapmanA szeretet mint életformaHarmat Kiadó2011
Gary ChapmanIstenre hangolvaHarmat Kiadó2008
Gary ChapmanGyerekekre hangolvaHarmat Kiadó2003
Gary ChapmanA házasság négy évszakaHarmat Kiadó2009
Gary ChapmanVáltozzunk együtt!Harmat Kiadó2009
Gary ChapmanEgymásra hangolvaHarmat Kiadó2011
Gary ChapmanMérgező munkahelyek – Hogyan óvjuk meg testi-leki épségünket a negatív környezetbenHarmat Kiadó2016
Gary ChapmanChapman a szeretetrőlHarmat Kiadó2012
Gary ChapmanÉletre szóló ígéretek pároknakHarmat Kiadó2016
Gary ChapmanNyerő párosHarmat Kiadó2016
Gary ChapmanSegítség, szülők lettünk!Harmat Kiadó2016
Gary Chapman12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előttHarmat Kiadó2012
Gary ChapmanVégre egy nyelvet beszélünkHarmat Kiadó2011
Gary Chapman & Jennifer ThomasHa nem elég a sajnálom – A bocsánatkérés öt nyelveHarmat Kiadó2010
Henry Cloud, John TownsendHatáraink a párkeresésbenHarmat Kiadó2015
Henry Cloud, John TownsendPárhatárokHarmat Kiadó2013
Henry Cloud, John TownsendJátszmák nélkülHarmat Kiadó2010
Gyökössy EndreKetten – hármasbanÚj Ember Kiadó2004
Gyökössy EndreEgyütt a szeretetbenSzt. Gellért Kiadó 
Gyökössy EndreA szeretet szimfóniájaSzt. Gellért Kiadó 
Dr. James DobsonAmit a feleségekről tudni kell(ene) – Férjek könyveKeresztény Ismeretterjesztő Alapítvány2003
Kevin LemanSzexre hangolvaHarmat Kiadó2016
Louis EvelySzerelem és házasságSzt. Gellért Kiadó1973
Mark GungorFérfiagy, női agyHarmat Kiadó2018
Mihalec GáborMegcsalás nélkülKulcslyuk Kiadó2015
Mihalec GáborGyűrű-kúraKulcslyuk Kiadó2011
Mihalec GáborHázasság 2.0Harmat Kiadó2018
Mihalec Gábor dr.1 + 1 = 3 Érzelmi egészség a párkapcsolatbanSzerzői kiadás2019
Nemes ÖdönPárbeszélgetésHarmat Kiadó2006
Nicola De Martini100 kérdés a szexualitásrólDon Bosco Kiadó1998
Papp MiklósA házas életstílusLazi Könyvkiadó2017
P. Szőke JánosAz édes szép szerelemDon Bosco Kiadó 
P. Tilmann BellerA házasság: Öröm és feladatCsaládakadémia-Óbudavár Egyesület2000
Tilmann BellerFontos vagy nekem – A szexualitás értelmérőlCsaládakadémia-Óbudavár Egyesület2000
Robert Hemfelt, Frank Minirth, Paul MeierA szeretet választhatóHarmat Kiadó2017
Sue JohnsonÖlelj átHarmat Kiadó2018
Sue Johnson, Kenny SanderferKapcsolatra teremtveHarmat Kiadó2019
Timothy & Kathy KellerA házasságrólHarmat Kiadó2015
Török JenőÉletre szólóan szeretni – Jegyesekkel beszélgetünkVerlag Opus Mystici Corporis1974

Papp Miklós atya előadása az élet szentségéről: