Browsed by
Category: Egyéb

Hirdetések, 2019. 06. 23.

Hirdetések, 2019. 06. 23.

Ma Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. A plébániatemplomban 9 órakor a négy marcali templom közös szentmiséje, majd úrnapi körmenete a templom előtti téren. A jövő héten, pénteken esti szentmise nem lesz, mert Somogyváron abban az időben (18 órakor) kezdődik az ünnepi szentmise Szt. László tiszteletére. Szombaton 10.30-kor Kaposváron a székesegyházban Varga László megyéspüspök 4 áldozópapot szentel. Július 5-től 7-ig városunkban tartózkodik a missziós kereszt. Köszönet mindazoknak, akik az úrnapi lombsátrakat előkészítették. Külön köszönet a Szőcsényi Iskolának, akik a lomb-ágakat ideszállították.

Hirdetések 2019. 06. 16.

Hirdetések 2019. 06. 16.

Ma van Szentháromság vasárnapja. Szombaton, délután 5 órakor országos méretű szentségimádás lesz a plébániatemplomban. Mivel regisztrálnunk kell a neveket, akik részt vesznek, kérjük, hogy a sekrestyében iratkozzanak föl a listára. Jövő vasárnap, Úrnapja, a 4 marcali templom közös szentmiséje és úrnapi körmenete. 9 órakor kezdődik a plébániatemplomban, majd körmenettel folytatódik a templom előtti téren. Kérjük, hogy templomonként a lombsátrakat a szokott helyen állítsák és díszítsék fel. Előre hirdetem, hogy július 5-én városunkba érkezik az országot járó Missziós Kereszt. Elképzelésünk, hogy…

Read More Read More

Bérmálás a plébániatemplomban

Bérmálás a plébániatemplomban

2019. június 9-én, Pünkösdvasárnap 16 órakor kezdődött az ünnepi szentmise a Marcali plébániatemplomban. A bérmálás szentségét Varga László kaposvári megyéspüspök szolgáltatta ki a nyolcadikos hittanosoknak és felnőtt fiataloknak. A püspök urat az egyházközség nevében Király Róbert képviselő testületi tag és felesége köszöntötték. A bérmálkozók nevében pedig Tóth Eszter Ágnes és Mali Gergő nyújtottak át ajándékokat és kérték a megyésfőpásztort, hogy részesítse őket kegyelemben e meghatározó szentség vétele által. A bérmálásra készülőket Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános mutatta be Varga László…

Read More Read More

Elsőáldozás a plébániatemplomban

Elsőáldozás a plébániatemplomban

2019. június 2-án, vasárnap, Urunk mennybemenetelének ünnepén, a 9 órás szentmisén 26 hittanos gyermek először áldozott a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban. Az istentiszteletet Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrálta. Szentbeszédében megköszönte a szülők és nagyszülők áldozatvállalását, hogy gyermekeik, illetve unokáik eljuthattak a szentáldozáshoz. Iván atya ezen kívül elmondta, hogy a hitoktatás is a nevelést szolgálja, csakúgy, mint az iskolai tanítás. Valamint köszönetét fejezte ki Györei István igazgatónak és a diákok osztályfőnökeinek, akik szintén eljöttek erre a jeles alkalomra. Az elsőáldozók…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 06. 09.

Hirdetések, 2019. 06. 09.

Ma Pünkösd ünnepe. Pünkösd hétfőn 9 órakor a plébániatemplomban ünnepi szentmise. Hittanosaink imatábora az idén is két turnusban lesz, július 4-től 6-ig a felsős osztályoké, július 8-tól 12-ig az alsósoké. Jelentkezni lehet e-mailen: hittanostabormarcali@gmail.com címen. A jelentkezésnél előnyt jelent, hogy a gyermekek templombajárók legyenek, mert a táborban imádság és liturgikus cselekmények is lesznek. Jelentkezési határidő: június 10. A jövő évi Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszusra készülve városunkat is meglátogatja a Missziós Kereszt, július 5-től 7-ig. Erre az eseményre programot fogunk szervezni és…

Read More Read More

A Kaposvári Egyházmegyei zsinat – előadás az X-házban

A Kaposvári Egyházmegyei zsinat – előadás az X-házban

2019. május 30-án, csütörtökön 18 órakor a Marcali Plébánia és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja meghívására dr. Gárdonyi Máté balatonkiliti plébános, teológiai tanár tartott előadást „A Kaposvári Egyházmegyei zsinat” címmel az X-ház nagytermében. A zsinat aktualitását adja, hogy Varga László megyéspüspök az elmúlt évben Kaposvári Egyházmegye megalapításának 25. évfordulója alkalmából hirdette meg. A célja az, hogy vonzóvá tegye a Katolikus Egyházat mindenki előtt. Szent VI. Pál pápa szerint az egyház az evangelizációért van, ez pedig csak azáltal valósulhat…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 06. 02.

Hirdetések, 2019. 06. 02.

Ma Urunk mennybemenetelének ünnepe. A plébániatemplomban elsőáldozás. Pünkösdi miserend: 10 óra: B. Gizella templom, 11 óra: gombai templom, 16 óra: plébániatemplom – püspöki mise bérmálással. A bérmálkozóknak hirdetjük, hogy a bérmálás főpróbája, és a bérmálkozók gyónása csütörtökön 14 órakor lesz a plébániatemplomban. A szülők és bérmaszülőknek gyónási lehetőség péntekem, 17 órától a plébániatemplomban. A bérmaszülők részére kötelező a gyónás elvégzése. A héten első péntek, 17 órától gyóntatás, majd 18 órakor szentmise. A hívek kívánságára első pénteken 17 órától kegytárgyárus lesz…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 05.26.

Hirdetések, 2019. 05.26.

Ma van Húsvét 6. vasárnapja. 11 órakor az Orbán kápolna búcsúja. A Kaposvári Egyházmegyében jelenleg zsinat folyik. A zsinatba bekapcsolódva a Marcali Plébánia meghívta dr. Gárdonyi Máté balatonkiliti plébánost, teológiai tanárt, hogy május 30-án (csütörtökön) 18 órakor az X-házban tartson előadást a zsinatról. Az egyházközség minden tagját hívjuk és várjuk. Pénteken, délután 14 órakor az elsőáldozás főpróbája a plébániatemplomban. Az esti szentmise előtt a szülőknek gyónási lehetőség. A jövő vasárnap, Urunk mennybemenetelének ünnepén, a 9 órás szentmisén lesz az elsőáldozás.

A Kaposvári Egyházmegye zarándoklata Szlovákiába – Marcali zarándokokkal

A Kaposvári Egyházmegye zarándoklata Szlovákiába – Marcali zarándokokkal

A Kaposvári Egyházmegye a 2020-as Eucharisztikus Kongresszusra készülve zarándoklatot hirdetett Szent Vér kegyhelyekre. Két évvel ezelőtt a bátai Szent Vér templomba, tavaly pedig a horvátországi Ludbregbe, az egykori Batthyány területen fekvő kegyhelyre látogattak el a hívek. Idén, május 18-án mintegy hétszáz zarándok indult útnak a felvidéki Garamszentbenedeken található Szent Vér kegyhelyre. A hétszáz zarándok közt 82 Marcali zarándok is volt Kiss Iván plébános vezetésével. Garamszentbenedek Marcalitól 300 km-re található. Az ereklyét, a Krisztus vérével átitatott Veronika kendőjének egy darabját Mátyás…

Read More Read More