Ságvári Róbert: Miért hiszek? – KÉSZ előadás az X-házban

Ságvári Róbert: Miért hiszek? – KÉSZ előadás az X-házban

2025. október 16-án, csütörtökön 18.15 órától Ságvári Róbert: Miért hiszek? címmel tartott tanúságtevő előadást az egyházközség közösségi házában (Dózsa u. 3.) a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja szervezésében. A rendezvény résztvevőit és a vendéget Molik Edit, az előadás-sorozat ötletgazdája és fő szervezője köszöntötte, majd bevezető gondolatai után, Kiss Kálmán, a KÉSZ helyi csoportjának elnöke mutatta be a meghívott, de városszerte közismert előadót. Ezt követően Ságvári Róbert vette át a szót, aki egy vidám hangulatú előadást tartott, melynek keretén belül…

Read More Read More

Megújul a temetőben az 1848-as emlékkereszt

Megújul a temetőben az 1848-as emlékkereszt

A KÉSZ Marcali Csoport kezdeményezésére, és a hívek adományaiból megkezdődött a temető kápolna előtti kereszt felújítása. A munkákat Vida Szilárd kőfaragó végzi. Köszönet Mindenkinek a nagylelkű adományokért! Írta és fotók: KÉSZ Marcali Csoport/Kiss Kálmán

Terménybetakarító hálaadó szentmise az Orbán kápolnában

Terménybetakarító hálaadó szentmise az Orbán kápolnában

2025. szeptember 28-án, vasárnap 11 órakor terménybetakarító hálaadó ünnepi szentmisét tartottak az Orbán kápolnában. A Római Katolikus Egyházközség tagjai – a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan – a kápolna bejárata előtt félkörívben szőlőlugast készítettek, melyet zöldségekkel és gyümölcsökkel díszítettek fel, ugyancsak a templom belsejét is. Az istentiszteletet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrálta és a jelenlévő hívekkel együtt hálát adott Istennek az idei termésért. Énekkel közreműködött Balogh Bálint kántor. Végül a kápolna előtti udvaron, Tóth Péter közreműködésével süteményekkel, pogácsákkal, valamint frissítőkkel és…

Read More Read More

2025 évi KÉSZ zarándoklat

2025 évi KÉSZ zarándoklat

2025. szeptember 20-án, szombaton a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja Tés-Csetény-Csatka-Ácsteszér-Ászár-Kisbér úti célokkal valósította meg az idei évi zarándoklatát. Szerencsére az időjárás ezúttal is kegyes volt, így a szép kora-őszi időben összesen 40 fő – többségében a KÉSZ tagjai – vállalkoztak az útra, hogy megismerjék az érintett terület vallási, szakrális, építészeti, kultúrtörténeti és természeti értékeit. A különjárati autóbuszos utazás első állomása a Bakony egyik legmagasabban fekvő települése, Tés volt, ahol a résztvevők az 1840-ben épült Helt-féle, illetve az 1924-ben…

Read More Read More

Örömforrás zenekar közleménye

Örömforrás zenekar közleménye

Kedves Testvérek! Nagy hálával a szívünkben szeretnénk megosztani egy fontos fordulópontot közösségünk életében.Zenekarunk, a Fény Gyermekei, immár 30 éve szolgálja az Urat zenével és dicsőítéssel. Sok szép emlék, hűséges szolgálat és közös ima kapcsolódik ehhez a névhez. Hálásak vagyunk mindazokért, akik az elmúlt évtizedekben tagjai, támogatói és hallgatói voltak ennek a szolgálatnak. Most új tagokkal és megújult hangzással szeretnénk folytatni az utat. Lendületünket, lelkesedésünket és a közösségben átélt örömöt kifejezve ezentúl Örömforrás néven folytatjuk a zenei szolgálatot. Szeptember 20-tól kezdődően…

Read More Read More