Varga László megyéspüspök közleménye a korlátozások fenntartásáról

Varga László megyéspüspök közleménye a korlátozások fenntartásáról

Ikt.sz.: PP-0021-0007/2020 RENDELET A KORLÁTOZÁSOK FENNTARTÁSÁRÓL Magyar Katolikus Püspöki Konferencia május 1-jén kelt közleménye alapján, és a járvány kezdete után egyházmegyénkbe kiadott „Őrzője vagy a testvérednek” című levelem alapján, úgy rendelkezem, hogy még várjunk! A paptestvéreim és a rájuk bízott hívek iránti felelős szeretettől vezérelve szeretném elkerülni, hogy templomaink a fertőzés gócpontjává válhassanak és papjaink valamint az idős, beteg testvéreink egészségét veszélyeztessük. Amennyiben a most kezdődő országos tesztelés megnyugtató eredménnyel zárul, akkor fokozatosan enyhíthetünk a jelenlegi helyzeten. Kérem, hogy a hatóságokkal…

Read More Read More

A Marcali Római Katolikus Plébánia közleménye

A Marcali Római Katolikus Plébánia közleménye

A különféle hírforrások arról adtak tájékoztatást, hogy 2020. május 4-től nyilvánosak a szentmisék. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) éppen ezért úgy döntött, hogy az országban lévő, különböző járványügyi helyzet miatt, az illetékes megyéspüspökökre bízza, hogy egyházmegyéjükben engedélyezik-e a nyilvános szentmiséket. A kaposvári megyéspüspök úgy döntött, hogy változatlan az eddigi járványügyi szabályzat a szentmisékkel kapcsolatban: a Kaposvári Egyházmegyében (Marcaliban is) nem megengedett a nyilvános szentmise. A megyéspüspök várhatóan hét közben újabb nyilatkozatot tesz közzé. Megértésüket köszönjük!

Az MKPK közleménye

Az MKPK közleménye

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia értesült arról, hogy új járványügyi szabályok lépnek hatályba, ezért 2020. május 4., hétfőtől kezdve, korábbi rendelkezéseit módosítva a következőket lépteti életbe: A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomaink továbbra is nyitva állnak. A nyilvános liturgia végzéséről, illetve a szentségek kiszolgáltatásának módjáról az egyes megyéspüspökök az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja alapján a helyi körülmények és lehetőségek, valamint az egészségügyi előírások figyelembe vételével döntenek majd. Budapesten és ott, ahol az…

Read More Read More

Anyák napja a koronavírus idején a plébániatemplomban

Anyák napja a koronavírus idején a plébániatemplomban

2020. május 3. az édesanyákat ünneplik országszerte. Húsvét 4. vasárnapján, a Jó Pásztor ünnepén a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános a szentmisét az élő és a már elhunyt édesanyákért mutatta be. A koronavírus-járvány miatt – továbbra is a hívek részvétele nélkül –, mindössze néhány közreműködő segítségével lehet istentiszteleteket bemutatni. A Tavi Tv-n keresztül viszont továbbra is mindenki bekapcsolódhat hétről-hétre a marcali liturgiába, valamint a helyi internetes fórumokon értesülhetnek ezekről az alkalmakról. Iván atya szentbeszédében először felidézte…

Read More Read More

Hirdetések, 2020. 05. 03.

Hirdetések, 2020. 05. 03.

Ma van Húsvét 3. vasárnapja. Május hónapban, mivel kifejezetten a Szűz Anya hónapja, otthonainkban végezzük el a Loretto-i litániát Többen érdeklődnek az idei elsőáldozás és bérmálás időpontjáról. Nem tudunk biztos választ adni, mert nem tudjuk, hogy mikor lesz a járvány vége. Ugyancsak többen érdeklődnek a felvett miseszándékok miatt, ezeket meg fogjuk tartani, mihelyt a templomokban újból lehet liturgikus cselekményeket végezni. Akiknek keresztelés és esküvői időpontja volt, azok a járvány lecsengése után hívjanak telefonon újabb időpont egyeztetésre. Amíg tart ez a…

Read More Read More

Hirdetések, 2020. 04. 26.

Hirdetések, 2020. 04. 26.

Ma Húsvét 3. vasárnapja van. Ma könyörgés van az új termésért. A héten pénteken már május hónap lesz. Ne felejtkezzünk meg otthonainkban a Loretto-i litániát elvégezni és a Szűz Anya közbenjárását kérni a járvány megszűnéséért. Amíg tart ez a rendkívüli helyzet, addig változatlanul a templom nyitva van, de nyilvános istentisztelet nem lehetséges. Kérjük a testvéreket, hogy úgy kapcsolódjanak bele a vasárnapi 9 órás istentiszteletbe (a Tavi Tv-n látható), hogy a szentmisén lelki áldozást is végezzenek. A lelki áldozás minden imakönyvben…

Read More Read More

Hirdetések, 2020. 04. 19.

Hirdetések, 2020. 04. 19.

Ma Húsvét 2. vasárnapja van. Amíg tart ez a rendkívüli helyzet, addig változatlanul a templom nyitva van, de nyilvános istentisztelet nem lehetséges. Kérjük a testvéreket, hogy úgy kapcsolódjanak bele a vasárnapi 9 órás istentiszteletbe (a Tavi Tv-n látható), hogy a szentmisén lelki áldozást is végezzenek. A lelki áldozás minden imakönyvben megtalálható. Az egyházközségek elég nehéz anyagi helyzetbe kerültek, mivel egyik fő bevételi forrásuk a vasárnapi perselypénz volt és az egyházi adó. Mivel most mind a kettő szünetel és nekünk főállású…

Read More Read More

A Marcali Karitász Csoport ajándékcsomagokat juttatott el a rászorulóknak Húsvét alkalmából

A Marcali Karitász Csoport ajándékcsomagokat juttatott el a rászorulóknak Húsvét alkalmából

A Marcali Karitász Csoport az ünnepek közeledtével minden évben gondol a városban élő nehéz sorsú rászorulókra is. A korábbi évekhez hasonlóan, az idei esztendőben is, a nagyhét folyamán, tartós élelmiszerekből álló csomagokkal ajándékoztak meg 30 marcali családot, hogy egy kicsit szebbé tegyék a húsvéti ünnepet – mondta el Sávoly Andrea Karitász-vezető. A koronavírus-járványra való tekintettel és a biztonsági óvintézkedések megtartásával, a nyilvános átadást elkerülték. A közmunkások részére szánt 15 db csomagot a GAMESZ szervezet egyik képviselőjének juttatták el, aki kiosztotta…

Read More Read More

Húsvéti ünnepek Marcaliban a hívek részvétele nélkül – a koronavírus idején

Húsvéti ünnepek Marcaliban a hívek részvétele nélkül – a koronavírus idején

A koronavírus-járvány miatt – mindössze néhány közreműködő kivételével – a hívek részvétele nélkül lehetett megtartani a nagyheti szertartásokat és a húsvéti ünnepeket a marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban. 2020. április 12-én, Húsvétvasárnap 9 órakor közvetítette a Tavi Tv húsvét vigíliájának a szertartását, melyet Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrált. A liturgia – a járvány miatt – rövidebb formában történt, a templom bejáratánál elvégzett tűzszentelés szertartása ezúttal elmaradt. A húsvéti gyertyás bevonulás is csak a sekrestyéből indult. Majd Balogh Bálint kántor elénekelte…

Read More Read More

Hirdetések, 2020. 04. 12.

Hirdetések, 2020. 04. 12.

Ma Húsvét vasárnapja van. A rendkívüli helyzet miatt a templomok nincsenek bezárva, csak a nyilvános istentiszteletek szünetelnek. Napközben, ahogyan a kijárási korlátozás megengedi, a templom előterében lehet imádkozni és gyertyát gyújtani. A híveket arra buzdítjuk, hogy kapcsolódjanak be a médiákban látható istentiszteletekbe, és a Facebook-on feltöltött videókba. A Tavi Tv minden vasárnap közvetíti az aktuális szentmisét innen a plébániatemplomból. A műsort az előtte való órákban rögzítjük. Csatlakozzunk Ferenc pápa felhívásaihoz, aki közös imádságra hív bennünket minden délben az Úrangyala előtt…

Read More Read More