Húsvét vigíliája Marcaliban

Húsvét vigíliája Marcaliban

2018. március 31-én, Nagyszombaton 18 órakor kezdődött húsvét vigíliájának a szertartása, melyen több százan vettek részt a Marcali plébániatemplomban. Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános úr először megszentelte az új tűzet, majd erről gyújtották meg az új húsvéti gyertyát. Ezután ezzel az új húsvéti gyertyával vonultak be a templomba, ahol a húsvéti öröméneket Balogh Bálint kántor énekelte el. Majd a zsidó húsvétot az ószövetségi olvasmányok révén idézték fel. Ezt követően a dicsősséggel kezdődött meg a feltámadási szentmise, miközben megszólaltak a nagycsütörtök…

Read More Read More

Keresztút a Kálváriánál Nagypénteken

Keresztút a Kálváriánál Nagypénteken

2018. 03. 30-án délután 15 órakor a Marcali Központi Temető Kálváriájánál gyűltek össze a katolikus hívek, hogy Jézus kereszthalálára emlékezzenek. A nagypénteki szertartások része a keresztúti ájtatosság, melyet Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános úr vezetett. Beszédében elmondta, hogy Krisztus önként vállalta a szenvedést és a halált, hogy minden embert megváltson a bűneitől. De még az őket elítélőknek is megbocsátott. A liturgia este 18 órától a plébániatemplomban kereszthódolattal folytatódott tovább. A nagyhét előkészület a húsvétra, mely Jézus feltámadására emlékeztet minden jóakaratú…

Read More Read More

Lelki nap-ifjúsági keresztúttal, a Marcali Plébánián

Lelki nap-ifjúsági keresztúttal, a Marcali Plébánián

Március 24-én lelki napot tartottal a Marcali Plébánián. Délután a hittanosoknak előadás volt az X házban, korcsoportok szerint. Az előadásokat Kóré Mihály segesdi plébános tartotta a húsvéti előkészületről. Majd a hittanos gyermekek elvégezték a húsvéti szentgyónásukat két vendégatyánál: Kóré Mihály segesdi és Német József h. esperes, kéthelyi atyánál. Majd a nyolcadikos bérmálásra készülő gyermekek keresztútja következett a plébániatemplomban, melyet Király Márta hitoktató tanított be. A fiatalok eljátszották Jézus szenvedésének történetét. Majd a felnőttek szentgyónása következet. A lelki napot ünnepi szentmise…

Read More Read More

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

2018. február 25-én, Marcaliban, a Hősök terén 10 órakor – a hideg időjárásra való tekintettel – csak egy rövid program keretében emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja, valamint a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület szervezésében főhajtással és gyertyagyújtással tisztelegtek a mártírok emléke előtt. A megjelenteket Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke köszöntötte. Majd a Himnusz eléneklése után Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke tartott ünnepi beszédet. A szónok mondandójában kihangsúlyozta…

Read More Read More

Betegek világnapja Marcaliban

Betegek világnapja Marcaliban

A világegyházban február 11-én tartják a betegek világnapját, melyet Szent II. János Pál pápa rendelt el elsőként 1992-ben. Azóta minden esztendőben, a lourdes-i jelenésének évfordulóján, így évről-évre Marcaliban is mindig megünneplik. A szombat esti, valamint a vasárnapi szentmiséken Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános ismét kiszolgáltatta a betegek szentségét az idős és beteg híveknek. Összesen mintegy 100 ember részesült Marcaliban, a lelki támogatásban, amely a betegségek elviseléséhez nyújt segítséget. Azok az emberek részesülhetnek ebben a kegyelemben, akik gyóntak és áldoztak, hosszú…

Read More Read More

Hittanos farsang az X-házban

Hittanos farsang az X-házban

2018. február 10-én, szombaton délután 13 órától az X-ház nagytermében farsangi bált rendeztek a marcali hittanos gyermekek részére. A telt házas rendezvényre mintegy 100 diák jött el, többen a szüleikkel, vagy nagyszüleikkel együtt. Az alsó és felső tagozatos tanulókat Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános köszöntötte, aki örömmel említette, hogy már régi hagyománya van az igen népszerű jelmezes bálnak. A Katolikus Egyházban hamvazószerda előtti időszak még a vidámságé, majd utána következik a nagyböjt, a húsvétra való felkészülés ideje. Majd minden résztvevőnek…

Read More Read More

18. Marcali Katolikus Bál a GYÉK-ben

18. Marcali Katolikus Bál a GYÉK-ben

2018. február 3-án, szombaton 19 órától a GYÉK-ben került megrendezésre a 18. Marcali Katolikus Bál. A zsúfolásig megtelt rendezvényen Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános köszöntője után Pántics Luca marcali gimnazista mondott az alkalomhoz illő verset, majd a Fény Gyermekei Zenekar adott műsort. Közreműködött: Ságvári Róbert (gitár), Jáki Zoltán (hegedű) és Balogh Bálint (szintetizátor). A finom vacsorát követően vidám hangulatban telt az est további része az asztaltársaságoknál. A zenét Gazda Tamás szolgáltatta a jelenlévők nagy örömére. A tánc és a vigasság…

Read More Read More

Záró istentisztelet az ökumenikus imahéten

Záró istentisztelet az ökumenikus imahéten

2018. január 28-án, vasárnap este 17 órakor tartották az ökumenikus imahét záró rendezvényét a Krisztus-hívők egységéért a marcali református-evangélikus templomban. Az istentiszteletet Fazekas Krisztián református lelkipásztor vezette, igét Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános hirdetett, melyre a helyi gyülekezeten kívül szép számmal eljöttek a katolikus hívek képviselői is. Az idei imahét Bibliából vett jelmondata: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6) volt. Iván atya beszédében az összefogást, az Isten és az embertársaink iránti szeretet, valamint…

Read More Read More

Ökumenikus Bibliaolvasás az X-házban

Ökumenikus Bibliaolvasás az X-házban

2018. január 24-én, szerdán este 17 órától az X-házban közös bibliaolvasással folytatódott az ökumenikus imahét rendezvénysorozat Marcaliban. A katolikus hívek közé ismét eljöttek a reformátusok képviselői is, hogy együtt gondolkodjanak a keresztény egységről. Az összejövetelen a Szentírásból vett „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6) idézetről beszélt Fazekas Krisztián lelkipásztor, aki vetített képes előadáson magyarázta el – a karibi keresztyén testvérek által összeállított – jelmondat jelentőségét. Mózes történetén keresztül világította meg az Egyiptomból való…

Read More Read More

Marcaliban is megkezdődött az ökumenikus imahét

Marcaliban is megkezdődött az ökumenikus imahét

2018. január 21-én, vasárnap a 9 órás szentmisével vette kezdetét az ökumenikus imahét Marcaliban. A Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrált ünnepi istentiszteletet. Fazekas Krisztián református lelkipásztor, pedig igét hirdetett a katolikus, református és evangélikus híveknek. Az idei évben, országszerte január 21-28. között tartják meg az ökumenikus imahetet a keresztények egységéért. Ennek anyagát a karibi keresztyén testvérek állították össze és a: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6) mondatokat választották jelmondatul….

Read More Read More