Browsed by
Category: Egyéb

Elsőáldozás 2025.

Elsőáldozás 2025.

2025. június 1-én, vasárnap 9 órakor ünnepi keretek között kezdődött a 2025. évi elsőáldozás a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban. A szentmisét Tomanek Ferenc Áron plébános celebrálta, aki összesen 42 negyedik osztályos hittanos gyermeket áldoztatott meg. Ezek a diákok a Marcali Mikszáth és a Noszlopy iskolákban tanulnak. A szertartás részeként, először az elsőáldozók közül egy fiú és egy leány kérte meg a szülőket, hogy áldják meg őket, valamint imádkozzanak értük, hogy Jézust mindig szeressék és mindig jó gyermekei legyenek. Ezután a…

Read More Read More

Lányi Béla SVD: Miért hiszek? (Miért higgyünk?) – KÉSZ előadás az X-házban

Lányi Béla SVD: Miért hiszek? (Miért higgyünk?) – KÉSZ előadás az X-házban

2025. május 29-én, csütörtökön 18.15 órától Lányi Béla SVD szerzetes: Miért hiszek? (Miért higgyünk?) címmel tartott tanúságtevő előadást az egyházközség közösségi házában (X-ház, Dózsa u. 3.) a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja szervezésében. A rendezvény résztvevőit és a vendéget Kiss Kálmán, a KÉSZ helyi csoportjának elnöke köszöntötte, majd pedig Molik Edit, az előadás-sorozat ötletgazdája és fő szervezője mutatta be a verbita szerzetest, aki a Fülöp-szigetekről érkezett Marcaliban, hogy bemutassa az ottani missziós tevékenységet. Lányi Béla Budapesten született, építészmérnöki diplomát…

Read More Read More

A somogyvári esperesi kerület hittanosainak közös kirándulása Nagykanizsára

A somogyvári esperesi kerület hittanosainak közös kirándulása Nagykanizsára

2025. május 10-én reggel indult útnak Marcaliból egy csoport, hogy elzarándokoljon Nagykanizsára. A csoportunk igen színes társaság volt, hiszen nem csak marcaliak voltunk „egyedül”, mivel Beke Gyöngyivel és Péter Annamáriával csatlakoztak hozzánk gyerekek az esperesi kerületből, Somogyfajszról és Fonyódról is. Az utat busszal tettük meg, így az első dolgunk a járművön az volt, hogy elmondjuk a reggeli imát, illetve kértük a Jóistent, hogy vigyázzon ránk a nap folyamán. A korülbelül 1 órás út alatt volt éneklés Cservenyi-Jakabovics Eszti nénivel, Pozsonyiné…

Read More Read More

2025 évi búcsúi szentmise az Orbán kápolnában

2025 évi búcsúi szentmise az Orbán kápolnában

2025. május 25-én, vasárnap 11 órakor az Orbán kápolnában tartották meg az idei búcsúi szentmisét, melyet Tomanek Ferenc Áron plébános mutatott be a jelenlévő híveknek. Énekekkel közreműködött Balogh Bálint kántor. A szentmisét követően Ferenc atya megáldotta a kápolna előtt azokat az ételeket és italokat is, melyet Gelencsér Róbert, egyházközségi képviselő testületi tag és felesége kínált a résztvevőknek. A plébános megköszönte mindazok munkáját, akik az ünnepség előkészítésében részt vettek: füvet nyírtak, templomot takarítottak és díszítettek, valamint finom süteményeket és pogácsát sütöttek….

Read More Read More

30 éves zenei szolgálat után leköszönt Ságvári Róbert, a Fény Gyermekei Zenekar vezetője

30 éves zenei szolgálat után leköszönt Ságvári Róbert, a Fény Gyermekei Zenekar vezetője

2025. május 4-én, vasárnap a 9 órás szentmise végén egy kis ünnepség keretében – 30 év után – köszönt le Ságvári Róbert a Marcali Fény Gyermekei Zenekar vezetéséről, a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban. Ságvári Róbert a zenei szolgálatát és a technikai háttér biztosítását azonban még tovább folytatja. Utódja a zenekar élén: Szabó Andrea lett, aki több évtizede gitárral, furulyával és énekkel erősítette a csapatot. A hívek vastapssal köszönték meg Robi eddigi tevékenységét és közösen elénekelték az Ároni áldást a megújult zenekarral….

Read More Read More

Jakusovszki Dorina: Miért hiszek? (Zarándok utakon kívül-belül) – KÉSZ előadás az X-házban

Jakusovszki Dorina: Miért hiszek? (Zarándok utakon kívül-belül) – KÉSZ előadás az X-házban

2025. április 24-én, csütörtökön 18.15 órától Jakusovszki Dorina (Vándorina): Miért hiszek? (Zarándok utakon kívül-belül) címmel tartott tanúságtevő előadást az egyházközség közösségi házában (X-ház, Dózsa u. 3.). A résztvevőket és a vendéget elsőként Kiss Kálmán, a KÉSZ helyi csoportjának elnöke köszöntötte, majd pedig Molik Edit, az előadás-sorozat ötletgazdája és fő szervezője mutatta be a zarándok körökben már jól ismert Vándorinát, akinek a keresztneve egybecseng a vándor szóval, innen jött a frappáns becenév. Jakusovszki Dorina 35 évesen, 2016 nyarán Kaposvárról egyedül indult…

Read More Read More

Ételszentelés 2025 Húsvétján a Marcali plébániatemplomban

Ételszentelés 2025 Húsvétján a Marcali plébániatemplomban

2025. április 20-án, Húsvét vasárnap reggel 8 órakor kezdődött az ételszentelési szertartás a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban. Tomanek Ferenc Áron plébános először megáldotta, majd pedig megszentelte a szépen összeállított kosarakban hozott különféle ételeket: elsősorban a sonkát, a tojást, a kalácsot, a tormát és a bort; valamint az édességeket: például csokoládét és süteményeket, vagy a gyümölcsöt. Az ételszentelési szokás a bibliai időkre vezethető vissza, amikor a zsidók az ünnepnek megfelelő ételeket, meghatározott sorrendben fogyasztották. Ez a hagyomány azonban napjainkra már átalakult…

Read More Read More

2025. évi Nagyszombati vigília Marcaliban

2025. évi Nagyszombati vigília Marcaliban

2025. április 19-én, Nagyszombaton, 18 órakor kezdődött az idei évi Húsvéti vigília a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban, melyet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrált. Húsvét a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepe, amely a kereszténység örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre. Marcaliban is a tűz-megáldásával kezdődött a szertartás. Ferenc atya a plébániatemplom előtt végezte el a liturgiát, majd erről gyújtották meg az új húsvéti gyertyát. Ezt követően a plébános, a ministránsok kíséretében bevonult a templomba, miközben…

Read More Read More