Browsed by
Category: Egyéb

Szilveszteri és újévi miserend

Szilveszteri és újévi miserend

2018. december 31. hétfő, szilveszteri miserend 16.30: hálaadás a plébániatemplomban 17.00: hálaadó szentmise a plébániatemplomban   2019. január 1. kedd, újévi miserend 10.00: plébániatemplom 17.00: Boldog Gizella templom

Borszentelés Marcaliban

Borszentelés Marcaliban

2018. december 26-án, szerdán, Karácsony másnapján, a 9 órás szentmisén a Marcali plébániatemplomban Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános megáldotta az idei borokat és a szőlősgazdákat is. Az áldás után Bognár György saját szerzeményű versét szavalta el. A mise után pedig, a templom előtti téren Iván atya megáldotta a forralt bort is, melyet Gelencsér Róbert világi elnök és családja kínált a jelenlévő híveknek.  

Pásztorjáték és éjféli szentmise a plébániatemplomban

Pásztorjáték és éjféli szentmise a plébániatemplomban

Szenteste a marcali plébániatemplomban pásztorjáték kezdődött Assisi szent Ferenc főszereplésével. Assisi Szent Ferenc nevéhez fűződik az első karácsonyi betlehemállítás, amely szokás később világszerte elterjedt. Az első betlehem felállítása során az itáliai Greccióban Assisi Szent Ferenc 1223-ban megkérte egy barátját, hogy rendezzen be egy barlangot, készítsen jászolt, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, értesítse a pásztorokat, és így „alkalmi színészekkel” felelevenítették a szent éjszaka eseményeit. A fáklyákkal messze földről érkező zarándokok egyike Ferenc beszéde után azt észlelte, hogy a jászolba fektetett baba…

Read More Read More

Pásztorjáték és éjjeli szentmise a Boldog Gizella templomban

Pásztorjáték és éjjeli szentmise a Boldog Gizella templomban

Szenteste 10 órakor pásztorjáték kezdődött a Boldog Gizella templomban. Nem a hagyományos értelemben vett pásztorjáték volt, hanem Tolsztoj egy kis meséjét dolgozták fel a hittanosok : Panov apó karácsonyát. „Réges-régen élt egyszer egy idős suszter messze-messze, egy kis orosz falucskában. Panovnak hívták, de senki nem szólította Panovnak, Panov úrnak, sőt még Panov suszternek sem. Bárhová ment a kis falucskában, mindenki annyira szerette, hogy csak Panov apónak szólították. Panov apó nem volt gazdag, egyetlen kis szobácskája volt, melynek ablaka az utcára…

Read More Read More

Meggyújtották a 4. ádventi gyertyát

Meggyújtották a 4. ádventi gyertyát

2018. december 22-én, szombaton este 17 órakor a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplom előtti téren álló kültéri ádventi koszorún meggyújtották a negyedik gyertyát is.       A megjelenteket Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános köszöntötte, majd bevezetője után a marcali hittanos diákok ünnepi zenés-verses összeállítása következett. Végül a negyedik, lila színű gyertyát a műsorban közreműködő diákok gyújtották meg, Szilágyi István, a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatója és Iván atya kíséretében.  

Elkészült a kültéri betlehem

Elkészült a kültéri betlehem

2018. december 21-én, pénteken délelőtt a plébániatemplom északi oldalán kezdődtek a betlehem építési munkálatok az egyházközség összefogásával. A munka először a vázszerkezet összeállításával indult Ságvári Róbert ácsmester vezetésével. Majd másnap, december 22-én, szombaton délelőtt Király Jenő templomatya és Gelencsér Róbert világi elnök irányításával történt a betlehem díszítése és berendezése. Közben a templomi fenyőfák is a helyükre kerültek és a kültéri díszkivilágítás is elkészült, hála a jól összeszokott csapat szorgalmának. A templomi díszítés pedig az imaköri tagok közreműködésével folytatódott. Az esti…

Read More Read More

Hirdetések, 2018. 12. 23.

Hirdetések, 2018. 12. 23.

Ma van ádvent 4. vasárnapja. Hétfőn, Szenteste 10 órakor a B. Gizella templomban pásztorjáték kezdődik, majd éjjeli szentmise. Éjjel fél 12-kor a plébániatemplomban pásztorjáték kezdődök, majd éjféli szentmise. Karácsony napján vasárnapi miserend. Karácsony másnapján 9 órakor a plébániatemplomban szentmise, karácsonyi borszenteléssel, majd a szentmise után forralt borkóstolás a templom előtti téren. Karácsony másnapján még Bizén 11 órakor szentmise. Megjelent a Marcali katolikus Újság Karácsonyi száma. A lap fűzése elmaradt. Köszönet mindazoknak, akik a karácsonyi készületekben közreműködtek: szabadtéri betlehem és a…

Read More Read More

Kórházkarácsony a plébánia szervezésében

Kórházkarácsony a plébánia szervezésében

2018. december 20-án, csütörtökön 15 órakor karácsonyi liturgiát tartottak a Marcali Plébánia szervezésében a kórház ápolási és krónikus osztályán. Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános a betegeknek beszélt karácsony üzenetéről, valamint köszönetet mondott a nővérek és az orvosok áldozatos munkájáért is. A liturgiában felolvasták a karácsonyi örömhírt, majd az ünnephez kapcsolódó ismert egyházi énekek csendültek fel, illetve egy az alkalomhoz illő vers is elhangzott. A betegek ezután szentáldozáshoz járulhattak. A kórházkarácsonyon a Marcali Karitász Csoport aktivistái és a Noszlopy iskola hittanos…

Read More Read More

A Marcali Karitász megajándékozta a GAMESZ közmunkásait

A Marcali Karitász megajándékozta a GAMESZ közmunkásait

2018. december 19-én, szerdán délután a Marcali Karitász Csoport önkéntesei Sávoly Andrea vezetésével ellátogattak a GAMESZ székházába, ahol a szociálisan rászoruló közmunkásoknak tartós élelmiszerekből álló csomagokat osztottak ki. Az adományokból összesen 19 fő részesült, akik igen megörültek az ajándékoknak a közeli karácsonyi ünnep előtt, mivel nagy segítséget jelent nekik és családjaiknak is.