Hirdetések 2025. szeptember 7-én

Hirdetések 2025. szeptember 7-én

Évközi 23. vasárnap

  1. A 9 órai Veni Sancte misében kérjük a Szentlélek segítségét az új tanévre. Szeretettel hívjuk a diákokat (iskolatáskájukkal együtt), a szülőket, a pedagógusokat és közösségünk minden tagját a tanévkezdő szentmisére. A mise után agapéra és beszélgetésre hívunk mindenkit a templom melletti térre.
  2. A diákok elsőáldozási és bérmálási felkészítője az idei tanévben szept. 20-tól kezdve kéthetente szombat délutánonként lesz a mise előtt. A felkészülésben érintett szülőket és az érdeklődőket szerdán 16:30-ra várjuk szülői értekezletre a közösségi házba (Dózsa u. 3.).
  3. Szentségi felkészítőt indítunk felnőttek számára is, kéthetente a plébánián. Szept. 17-én 18:00-kor kezdődik az első találkozó. Hívjuk és várjuk mindazokat, akik szeretnének valamelyik szentség felvételére felkészülni, valamint az érdeklődőket is.
  4. Jövő hétvégétől kezdve Galambos Feri atya is rendszeresen fog misézni szombat este a plébániatemplomban. A bejáratnál elhelyezett hirdetőn, a honlapunkon (marcali.plebania.hu) és a hírlevélben is jelezzük, amikor ő misézik. Azt is jelezzük, hogy melyik szentmisén lesznek gitáros énekek: szeptember 20-tól kezdve a plébániatemplomban egyik héten a szombat esti szentmisében lesznek gitáros énekek, vasárnap pedig csak orgonával kísértek. A rá következő héten pedig fordítva: szombaton lesz orgonával kísért (vagy csendes) mise, vasárnap pedig a zenekar kísér több éneket a szentmisén.
  5. A szentmisébe a jelenléten túl különféle szolgálatokkal is be lehet kapcsolódni: a sekrestyében és az irodában várjuk azok jelentkezését, akik kedvet, indíttatást éreznek a templomi felolvasásra vagy a ministrálásra. Mindkét szolgálatba hívjuk a felnőtteket is, hogy istentiszteletünk minél szebb és méltóbb lehessen. Az első ministránspróbára szombaton (szept. 13.) 17:00-re várjuk az érdeklődőket a sekrestyében vagy vasárnap (szept. 14-én) a 9 órai mise után. Ezen kívül hívjuk a jelenlévő gyermekeket és a diákokat, hogy az evangélium felolvasása alatt tartsanak mécsest a felolvasóállvány (ambó) előtt.
  6. A Férfi kör következő alkalma szerdán 18:00-kor kezdődik a plébánián.
  7. Csütörtökönként 16:00-tól csendes szentségimádási órát tartunk a plébániatemplomban. A szentségimádás az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztus imádása a szentmisén kívül. Szeretettel buzdítunk mindenkit, hogy időzzön rendszeresen az Oltáriszentség jelenlétében, és kérje Jézust önmagáért és másokért, megbékélesekért, plébániai közösségünkért, megtérésekért. Ismételten kérjük, hogy a templomban őrizzük a csendet, némítsuk le a telefont, és hangos köszöntéssel, beszélgetéssel se zavarjuk azokat, akik imádkoznak!
  8. Miért hiszek?”-sorozatunk következő alkalma csütörtökön 18:15-kor kezdődik a közösségi házban. Vendégünk Makláry Ákos atya, a KÉSZ elnöke lesz. Előtte a 17:30-kor kezdődő ünnepi szentmisére, majd az agapéra is szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a Marcali Csoport fennállásának 30. évfordulója alkalmából.
  9. A fatimai imaóra szombaton 16:30-kor kezdődik a templomban.
  10. A héten befejeződött a közösségi ház tetőszerkezetének felújítása. Köszönjük a kivitelező munkáját és a hívek adományát (cserépjegy, báli belépő vagy más formában). Az eddigi adományok kb. 1 millió forinttal járultak hozzá a több, mint 10 milliós beruházáshoz. Kérjük, aki tudja, adományával segítse az X-ház megőrzését és fejlesztését, hogy minél több közösségi programot tarthassunk ott, szép környezetben. A délelőtti mise után személyesen is lehet venni cserépjegyet Domján Zsuzsanna hitoktatónál.


Comments are closed.