Hirdetések 2026. január 4-én
Karácsonyt követő 2. vasárnap
A szentmise olvasmányai
- A „TaKi”-feladatlapot kitöltő gyerekek a mise után a sekrestyében kaphatnak egy matricát az advent eleje óta összegyűjtött betlehemükhöz. A gyermek kategóriákban indulók jutalmazása a jövő szombat esti mise végén lesz, szeretettel hívjuk erre a misére a résztvevőket. A felnőtt kitöltőket pedig a szerdai mise után, 18:00-ra várjuk a plébániára, ahol a jutalmazás mellett a felmerülő kérdéseket is megbeszéljük.
- Köszönjük az év végi hálaadáson való részvételt, illetve minden személynek, csoportnak és közösségnek a jelenlétet és hozzájárulást plébániánk életéhez a tavalyi év során.
- Január 6-a Urunk megjelenésének parancsolt főünnepe, melynek megünnepléséhez – a vasárnaphoz hasonlóan – a szentmisén való részvétel is hozzátartozik. A 17:30-kor kezdődő mise elején megáldjuk a vizet, melyből haza is vihetnek a jelenlévők. A szentmise után kezdődik a lelki adoptálók találkozója.
- Az új évre szeretettel ajánljuk a „Biblia egy év alatt” kihívást, amelyről részleteket a zarandok.ma/bibliaegyevalatt internetes oldalon lehet találni. A felnőtt hittanon erről a kihívásról is beszélünk a TaKi-feladatlapok mellett. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a plébánián a szerda esti mise után.
- A csendes szentségimádási óra e héttől kezdve újra csütörtökönként lesz 16:00-tól.
- A betlehem bontása január 17-én 9 órakor kezdődik, melyhez kérjük a hívek segítségét.
- A karácsonyi ünnepkör örömhíre, hogy „az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). Ilyenkor kicsit „otthonosabban” gondolhatunk Istenre: az ő hajléka akár a miénk is lehet. Az ekkor szokásos szentelmény során, a ház megáldásakor közösen imádkozunk Istenhez az erényes családi életért és a gonosztól való oltalomért, majd meghintjük a ház akár összes helyiségét szenteltvízzel, hiszen Isten betölti a családi hajlékot, a közös életet; semmi nem idegen számára belőle. Aki szeretné otthona megáldását kérni, töltse ki az alábbi űrlapot vagy hagyja meg nevét, címét, elérhetőségét az irodában vagy a sekrestyében. Az áldásának nincs költsége és évente lehet kérni.