Hirdetések 2026. március 1-jén
Nagyböjt 2. vasárnapja
A szentmise olvasmányai
- A múlt vasárnapi perselyadományokat a katolikus iskolák javára továbbítottuk, köszönjük az adományokat.
- Nagyböjt különösen is meghív minket arra, hogy adjunk hálát mindazért, amit Istentől kaptunk, és ne csak magunknak gyűjtögessünk, hanem osszuk is meg azt másokkal, különösen a bajbajutottakkal. A püspöki konferencia a nagyböjti körlevelében (, mely teljes egészében a katolikus.hu oldalon olvasható) erre szólít fel: „imádkozzunk a békéért, és lehetőségeinkhez képest segítsük a háború sújtotta területeken élő testvéreinket! (…) Templomainkban adományt gyűjtünk a háború sújtotta területeken élők számára az erre a célra kitett perselyekben. (A plébániatemplomban a Szent Antal-perselyben gyűjtjük jövő vasárnapig az adományokat, utána továbbítjuk az összeget.)
A Kárpátaljai Szent Márton Karitász naponta kb. 1200 embernek ad meleg ételt, és 67 településen támogatja a rászorulókat. A Görögkatolikus Egyházmegyei Karitász pedig öt ingyen konyhát működtet, s mintegy 300 olyan családnak nyújt vigaszt és rendszeres segítséget, amelyek a háborúban veszítették el hozzátartozójukat, és szinte naponta jelentkeznek újabb érintettek. Számos településen óriási gondot jelent a fűtés, a világítás, a meleg ruházat, az élelem biztosítása. A szükség tehát óriási. Az adományt Húsvétra fogjuk kijuttatni a Katolikus Karitász közvetítésével az Ukrajnában, különlegesen is a Kárpátalján élő rászorulók számára.”
Egyéb lehetőségek az adományozásra:
a) Az 1356-os telefonszám felhívásával 500 Ft-ot adhatunk (hívásonként).
b) Adományainkat a Katolikus Karitász (Caritas Hungarica) számlaszámára is átutalhatjuk: CIB Bank 10701094–76228861–51100005. A közleményben kérjük feltüntetni: „Kárpátalja”.
c) A karitasz.hu oldalon bankkártyás adakozásra is van lehetőség. - Vasárnap estig lehet jelentkezni a plébánia honlapján a Házas kurzusra, amit szeretettel ajánlunk minden érdeklődő pár figyelmébe.
- A nagyböjti TaKi-feladatlapokat a plébániai felnőtt hittan keretében kapják meg és töltik ki az érdeklődők, majd együtt megbeszéljük a nagyböjthöz és húsvéthoz kapcsolódó kérdéseket és válaszokat. A következő találkozó szerdán, az esti mise után kezdődik.
- Nagyböjt péntekjein 16:45-től keresztutat imádkozunk a plébániatemplomban, közben gyónási lehetőség is lesz. Ezen a héten a Rózsafüzér-társulat vezeti az imádságot.
- A szeptember 18-án kezdődő kaposvári KATTÁRS (Katolikus Társadalmi Napok)-ra való előkészület részeként a Kaposvári Egyházmegye fotó-, rajz-, és makettpályázatot is hirdet, május 31-ig. Részletek a kitett plakátokon és a kaposvar.kattars.hu oldalon.
- A Lovászbusz utazási iroda lengyelországi zarándoklatot szervez Zakopane, Krakkó, Częstochowa, Wieliczka megtekintésével május 27-től 31-ig, Szűcs Imre atyával. A részvételi díj 185.000 Ft + belépők. Jelentkezés, bővebb információ a +36 30 277 5320-as telefonszámon.