Hirdetések 2026. március 29-én
Virágvasárnap
A szentmise olvasmányai
- Köszönjük Sándor László atyának, nagyatádi plébánosnak a nagyhétre felkészítő lelki napot, a híveknek pedig a jelenlétet,a bekapcsolódást a közös szentségimádásba és a misébe.
- Virágvasárnap: Urunk szenvedésének vasárnapja, a nagyhét kezdete. Az Egyház Jézus bevonulását ünnepli Jeruzsálembe, hogy kereszthalálával és feltámadásával megváltson minket. A 9 órai szentmisét barkaszenteléssel kezdjük a templomon kívül (rossz idő esetén a templom bejáratánál), majd körmenettel megyünk be a templomba, Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezve. Az ünnepi szentmise részeként elénekeljük a passiót, Jézus szenvedéstörténetét. Délelőtt ez az egyetlen, közös szentmise. (17:30-kor lesz még szentmise a Boldog Gizella-templomban.)
- Szerdán 15 órakor kezdődik a felújított kereszt és a Koller-emléktábla megáldása a temetőkápolna előtt.
- A Felnőtt hittan, szentségi felkészítő, egyben TaKi-találkozó szerdán 18:00-kor kezdődik a plébánián.
- Szeretettel hívunk mindenkit a nagyheti szertartásokra (a ministránsokat a próbákra is várjuk):
Nagycsütörtökön a kaposvári székesegyházban 10:00-kor kezdődik a krizmaszentelési mise, amelyet püspök atya az egyházmegye papságával együtt mutat be. A plébániatemplomban 17:30-kor kezdődik a szentmise az utolsó vacsora emlékére (a ministránsokkal 16:45-kor kezdjük a próbát). A misét virrasztás követi. - Nagypénteken 9:30-tól zsolozsma, 10:00-tól gyónási lehetőség, 10:30-tól ministránspróba a plébániatemplomban, majd 15:00-kor kezdődik a keresztút imádság a temetői kálvárián, családok vezetésével. A plébániatemplomban 17:30-kor kezdődik Urunk szenvedésének ünneplése igeliturgiával, passióval, kereszthódolattal. (Aznap este nem lesz rózsafüzér-imádkozás a templomban.)
- Nagyszombaton 9:30-tól zsolozsma, 10:00-tól ministránspróba a plébániatemplomban. 18:00-kor kezdődik a Fényünnepségből, Igeliturgiából, Keresztségi ígéret megújításából és az Eucharisztia liturgiájából álló húsvéti vigília, mely az egész év legünnepélyesebb szertartása. A többórás mise végén szentségi körmenettel is megünnepeljük Urunk feltámadását.
- Húsvétvasárnap a 7:15-kor kezdődő húsvéti ételek megáldása után ünnepi miserend lesz.
- Húsvéthétfőn 9 órakor a plébániatemplomban, 11 órakor Bizén lesz szentmise.
- A húsvéti virágra szánt adományokat kérjük a megfelelő perselybe dobni vagy a sekrestyésnek adni. Köszönünk minden hozzájárulást templomunk díszítéséhez és a húsvét méltó megünnepléséhez.
- Az egyházmegyei szinodális kérdőív kitöltési határideje április 6.
Áldott nagyhetet kívánunk mindenkinek!