Szentmise Halottak napján a temetőkápolnában

Szentmise Halottak napján a temetőkápolnában

2019. november 2-án, szombaton, Halottak napján 9 órakor a Központi temető kápolnájában ünnepi szentmisét tartottak. Az istentiszteletet Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrálta, énekkel közreműködött Balogh Bálint kántor. Iván atya szentbeszédében emlékeztetett, hogy ilyenkor mindig elhunyt szeretteinkre, családtagjainkra, ismerőseinkre és barátainkra gondolunk, emlékezünk, illetve imádkozunk, akik már reményeink szerint elnyerték az örök életet. A kis temetői kápolnát Pluhán János kőműves mester és felesége Krécsik Anna építtették 1879-ben, s a hagyományoknak megfelelően, minden évben Halottak napján 9 órakor tartanak ünnepi szentmisét…

Read More Read More

A KÉSZ Marcali Csoportja Szombathely és Ják szakrális értékeinek megtekintésére szervezett zarándoklatot

A KÉSZ Marcali Csoportja Szombathely és Ják szakrális értékeinek megtekintésére szervezett zarándoklatot

2019. október 24-én a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja szervezésében 39 fős zarándokcsoport járt Szombathelyen és Jákon, hogy megismerkedjenek a vallás- és kultúrtörténeti szempontból is jelentős település szakrális értékeivel. A zarándoklatot Sávoly Andrea és Kiss Kálmán titkár vezették. A buszos utazás első állomása a római alapítású egykori Savariába, azaz Szent Márton szülővárosába vezetett. A marcali vendégeket Gömöri Erzsébet, a KÉSZ Szombathelyi Csoportjának egyik aktív tagja fogata és kalauzolta, aki elmondta, hogy a településen a kereszténység már a legkorábbi idők…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 10. 27.

Hirdetések, 2019. 10. 27.

Ma van az évközi 30. vasárnap. Mivel áttértünk a téli időszámításra, az esti szentmisék időpontja délután 5 órára módosul. Október hónapban a szentmisék előtt fél órával rózsafüzért imádkozunk. Mindenszenteki és Halottak napi miserend. Mindenszentek (november 1. péntek): 17 óra: szentmise a központi temető ravatalozójánál (utána Halottak napi megemlékezés a Kálvárián). Halottak napja (november 2. szombat): 9 óra: szentmise a központi temető kápolnájában, 17 óra: szentmise a plébániatemplomban (előtte első pénteki szentgyónás). November 3. (vasárnap): 9 óra: plébániatemplom, 11 óra: gombai…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 10. 20.

Hirdetések, 2019. 10. 20.

Ma van az évközi 29. vasárnap, a missziók vasárnapja. Ma a templomi perselypénz a missziók ügyét szolgálja. A héten, szerdán az 1956-os forradalmat ünnepeljük, este 18 órakor ünnepi szentmise lesz a plébániatemplomban, majd ünnepi műsor a Hősök terén lévő emlékműnél. Csütörtökön reggel 6 órakor indul a KÉSZ-zarándoklata Szombathelyre és Jákra a plébániatemplom elől. Akik a zarándokútra jelentkeztek és nem KÉSZ-tagok, azok az útiköltséget, 3500- Ft-ot hozzák be hétfőn a plébániára. Az esti szentmisék előtt 17.30-kor rózsafüzért imádkozunk.

Hirdetések, 2019. 10. 13.

Hirdetések, 2019. 10. 13.

M van az évközi 28. vasárnap. Október hónapban rózsafüzért végzünk az esti szentmisék előtt fél órával. A rózsafüzért vezeti kedden a Jézus Testvérei Kisközösség, szerdán Szent Erzsébet Imakör, pénteken a Rózsafüzér Társulat, szombaton a Képviselő Testület. Hétfőn az Engesztelő Imakör, az imaóra keretében mondja el a rózsafüzért. Vasárnaponként a gombai és a B. Gizella-i misék előtt fél órával lesz a rózsafüzér. Jövő vasárnap az ország valamennyi katolikus templomában a missziók javára lesz a gyűjtés. Perselyadományaikat e célra kérjük. Október 17-én…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 10. 06.

Hirdetések, 2019. 10. 06.

Ma van az évközi 27. vasárnap. Október hónapban rózsafüzért végzünk az esti szentmisék előtt fél órával. A rózsafüzért vezeti kedden a Jézus Testvérei Kisközösség, szerdán Szent Erzsébet Imakör, pénteken a Rózsafüzér Társulat, szombaton a Képviselő Testület. Hétfőn az Engesztelő Imakör, az imaóra keretében mondja el a rózsafüzért. Vasárnaponként a gombai és a B. Gizella-i misék előtt fél órával lesz a rózsafüzér. Október 17-én 13 órakor a Kaposvári Püspökségen a Keresztény Vállalkozók Találkozója lesz. A vállalkozók számára előadások lesznek, bemutatkozik az…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 09. 29.

Hirdetések, 2019. 09. 29.

Ma van az évközi 26. vasárnap. Október hónapban rózsafüzért végzünk az esti szentmisék előtt fél órával. A rózsafüzért vezeti kedden a Jézus Testvérei Kisközösség, szerdán Szent Erzsébet Imakör, pénteken a Rózsafüzér Társulat, szombaton a Képviselő Testület. Hétfőn az Engesztelő Imakör, az imaóra keretében mondja el a rózsafüzért. Vasárnaponként a gombai és a B. Gizella-i misék előtt fél órával lesz a rózsafüzér. A jövő héten első péntek, délelőtt a házi betegek gyóntatása, délután 17.30-tól szentségimádás, gyóntatás, 18 órakor szentmise. Első szombat…

Read More Read More

Terménybetakarító hálaadás Marcaliban lengyel résztvevőkkel

Terménybetakarító hálaadás Marcaliban lengyel résztvevőkkel

2019. szeptember 22-én, vasárnap 11 órakor az Orbán kápolnánál tartották az idei terménybetakarító hálaadó szentmisét az „Érik a szőlő” Szüreti Fesztivál programsorozat keretén belül. A jó időre való tekintettel, a kápolna bejárata elé sátrat emeltek az egyházközség aktívabb tagjai, így a szabadtéren megtartott szentmisén kényelmesen elfértek a marcali hívek, és vendégek, valamint a városunkban tartózkodó lengyel küldöttség képviselői is. Ugyanis a lengyelországi Krotoszyn járás delegációjának tagjai éppen a két évvel ezelőtti marcali látogatást viszonozták. A hálaadáson dr. Sütő László és…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 09. 22.

Hirdetések, 2019. 09. 22.

Ma van az évközi 25. vasárnap. 11 órakor az Orbán kápolnánál terménybetakarító hálaadó szentmise. Pénteken 17.30-kor szentségimádás, 18 órakor szentmise. A gyermekek számára szeptemberben, a szentmisék előtt tanévkezdő gyónási lehetőség van. Örömmel közöljük a testvérekkel, hogy dr. Gyulai Botondot a megyéspüspök 15 társával együtt lektorrá avatta. Akolitussá avatása Krisztus Király vasárnapján lesz.

Hirdetések, 2019. 09. 15.

Hirdetések, 2019. 09. 15.

Ma van az évközi 24. vasárnap. Pénteken 17.30-kor szentségimádás, 18 órakor szentmise. Jövő vasárnap 11 órakor az Orbán kápolnánál tarjuk a hálaadó terménybetakarító szentmisét, melyen részt vesznek a város lengyel vendégei is. Megköszönjük a Marcali Tűzoltóság segítségét a B. Gizella templomnál végzett állagmegóvási munkánál.