Ikonok – Festett teológia – KÉSZ előadás az X-házban

Ikonok – Festett teológia – KÉSZ előadás az X-házban

2019. szeptember 10. kedd. Ikonok – Festett teológia címmel tartott előadást Makláry Ákos metropolitai helynök az X-ház nagytermében. A terem elégnek bizonyult a sok megjelent érdeklődő számára, de pótszékeket kellett áthordani a karitászból –, hogy a több mint 60 résztvevő leülhessen. Mint elhangzott a köszöntőben, a Marcali KÉSZ 24 éve működik a városban. Oly’ sok minőségi rendezvény köszönhető dr. Laczkovics Anna elnök asszony munkásságának, hogy könyvet kellene írni róla… Az előadó, aki az országos KÉSZ elnök immár 3 éve, közvetlen…

Read More Read More

Tanévkezdő szentmisék Marcaliban

Tanévkezdő szentmisék Marcaliban

2019. szeptember 8-án, vasárnap két, szabadon választható tanévkezdő szentmisét (latinul: Veni Sancte) is tartottak Marcaliban, melyeket Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrált. Délelőtt 9 órakor, a plébániatemplomban imádkoztak és kérték a Szentlélek közbenjárását az új tanévre, önmagukra és tanáraikra. Este 6 órakor a Boldog Gizella templomban gyűltek össze a környéken lakó diákok és szüleik, hogy Isten segítségét kérjék. Marcali iskoláiban, az idei tanévben 354 tanuló jár hit- és erkölcstan oktatásra. A hitoktatók: Bojtorné Király Márta, dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna és…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 09. 08.

Hirdetések, 2019. 09. 08.

Ma van az évközi 23. vasárnap. A plébániatemplomban és a B. Gizella templomban tanévnyitó szentmisék. A szentmisék végén kapják meg a gyermekek a szentmisenaplót. Kedden 18.30-kor a Marcali Plébánia és a KÉSZ Marcali Csoport meghívására, az X-ház nagytermében Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke, görögkatolikus parókus „Krisztus követése az ikonok segítségével” címmel tart előadást, melyre a híveket és minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk. Szeptember 13-án délután 5 órakor tartjuk a fatimai imaórát, majd 6 órakor szentmise. A terménybetakarító szentmisét és…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 09. 01.

Hirdetések, 2019. 09. 01.

Ma van az évközi 22. vasárnap. A héten első péntek, délelőtt a házi betegek gyóntatása, délután 17.30-tól szentségimádás és gyóntatás, 18 órakor szentmise. Első szombaton 17 órakor végezzük az első szombati ájtatosságot. A tanévkezdő szentmisét szeptember 8-án 9 órakor a plébániatemplomban, 18 órakor a B. Gizella templomban tartjuk. A hittanos gyermekek idei évben is ingyen kapják a hittankönyvet. Az 5. osztályosok egy Bibliát is kapnak tartós tankönyvként, melyet a felső tagozatban végig segédtankönyvként használnak. A hittankönyvek nem a tankönyvcsomagban lesznek,…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 08. 25.

Hirdetések, 2019. 08. 25.

Ma van az évközi 21. vasárnap. A tanévkezdő szentmisét szeptember 8-án 9 órakor a plébániatemplomban, 18 órakor a B. Gizella templomban tartjuk. A hittanos gyermekek idei évben is ingyen kapják a hittankönyvet. Az 5. osztályosok egy Bibliát is kapnak tartós tankönyvként, melyet a felső tagozatban végig segédtankönyvként használnak. A hittankönyvek nem a tankönyvcsomagban lesznek, hanem az elő hittanórán a hitoktatók osztják ki a gyermekeknek. A héten, pénteken 17.30-kor szentségimádás a plébániatemplomban.

Emlékmű megáldással az államalapító Szent Istvánt ünnepelték az Iparosházban

Emlékmű megáldással az államalapító Szent Istvánt ünnepelték az Iparosházban

Szent István király ünnepén, 2019. augusztus 20-án, kedden 18 órakor a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházánál is megemlékezést tartottak az államalapítás alkalmából. A Himnusz eléneklése után a megjelenteket Szaka Zsolt elnök köszöntötte és ismertette a programot. Ezután Szuhanics Albert: Nemzeti ünnep augusztus 20. című versét Juhász Sándor szavalta el. Majd Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános úr – a 2002-es építés után másodszor – megáldotta a közelmúltban ismét felújított Trianon-emlékművet, amely a nemzeti összetartozás egyik jelképe. Néhány gondolattal pedig a…

Read More Read More

Szent István napja Marcaliban

Szent István napja Marcaliban

2019. augusztus 20-án, kedden 9 órakor szentmisével vette kezdetét a Szent István napi ünnepségsorozat a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban. Az ünnepi istentiszteletet Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános celebrálta, aki szentbeszédében az államalapító királyunk személyiségét, a hittel való kapcsolatát és történelmin szerepét méltatta. A misén közreműködött a Fény Gyermekei Zenekar, valamint Balogh Bálint kántor és Jáki Zoltán, akik Marco Frisina: Anima Christi című művét adták elő orgona és hegedű kísérettel. Majd a Himnuszt követően Tóth Eszter Ágnes tolmácsolásában hangzott el Tűz Tamás:…

Read More Read More

Hirdetések, 2019. 08. 18.

Hirdetések, 2019. 08. 18.

Ma van az évközi 20. vasárnap. Kedden, Szent István király, Magyarország fővédőszentjének ünnepe. A város ünnepi szentmiséje 9 órakor a plébániatemplomban kezdődik, majd a szentmise után az új kenyér megáldása. Köszönet a Kéthelyi Gazdakörnek, akik a Magyarok Kenyeréből nekünk is juttattak, melyet az ünnepség után a híveinknek is szétosztunk. Pénteken 17.30-kor szentségimádás a plébániatemplomban.

Hirdetések, 2019. 08. 11.

Hirdetések, 2019. 08. 11.

Ma van az évközi 19. vasárnap. A héten, csütörtökön lesz Nagyboldogasszony ünnepe, mely parancsolt ünnep. Miserend: szerda este 18 órakor előesti szentmise, csütörtökön 9 órakor a plébániatemplomban, 18 órakor a B. Gizella templomban. A fatimai engesztelést 14-én, szerdán a Nagyboldogasszony előesti szentmise előtt, 17 órakor tartjuk.

Hirdetések, 2019. 08. 04.

Hirdetések, 2019. 08. 04.

Ma van az évközi 18. vasárnap. A 9 órás szentmise után fúvószenekari hangverseny lesz a plébániatemplomban. Szerdán, 18.15-kor a KÉSZ Marcali Csoportja éves taggyűlését tartja az X-házban (Dózsa György utca 3.), melyre hívja és várja a tagságot. Napirendi pontok: Jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása, beszámoló az elmúlt év gazdálkodásáról, tájékoztató pályázati lehetőségről, zarándokút megbeszélése, egyebek. Pénteken 17.30-kor szentségimádás, 18 órakor szentmise.