2025. évi Nagyszombati vigília Marcaliban
2025. április 19-én, Nagyszombaton, 18 órakor kezdődött az idei évi Húsvéti vigília a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban, melyet Tomanek Ferenc Áron plébános celebrált. Húsvét a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepe, amely a kereszténység örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre.




Marcaliban is a tűz-megáldásával kezdődött a szertartás. Ferenc atya a plébániatemplom előtt végezte el a liturgiát, majd erről gyújtották meg az új húsvéti gyertyát. Ezt követően a plébános, a ministránsok kíséretében bevonult a templomba, miközben többen gyertyát gyújtottak. A húsvéti gyertya fénye ugyanis Isten győzelmét hirdeti a halál felett, Krisztus feltámadását a holtak országából.




Majd a Húsvéti Öröménekkel (Exultet) folytatódott a liturgia, amely Ferenc atya tolmácsolásában hangzott fel. Ezután az ószövetségi olvasmányok következtek, melyek után felcsendült a Glória, Isten dicsőítése és „visszatértek a harangok Rómából”, meghívva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.
Ferenc atya prédikációjában Jézus Krisztus halálból való feltámadásáról beszélt, és arról hogy mindenkit meghív az örök életre. Az Üdvözítő „Feltámadt, valóban feltámadt”, Isten irgalmas szeretete győzött a bűn és a halál felett.
A szentbeszéd után következett a vízszentelés szertartása a keresztelőkútnál, ezután egy felnőtt bérmálása, majd a jelenlévő hívek megerősítették keresztségi fogadalmukat. Ezt követően a szentmise a megszokott rend szerint folytatódott tovább az áldozati liturgiával, majd pedig a hagyományos fáklyás húsvéti körmenettel, melyen a ministránsok, az imakörök tagjai, valamint a jelenlévő hívek tevékenyen részt vettek. Az idei esztendőben is a körmenet a megszokott úton, a Rákóczi utca járdáján vezetett egészen az önkormányzatig, majd onnan vissza a Hősök, és a Boldog II. János Pál pápa téren át a plébániatemplomig. A liturgia ünnepi áldással ért véget.




A nagyszombati vigílián Balogh Bálint kántor működött közre énekekkel. A körmenet zavartalan lebonyolításában a Marcali Városi Rendőrkapitányság és a Marcali Polgárőrség tagjai vettek részt, akiknek a szervezők ezúton külön is megköszönik az ünnepi szolgálatát.




Mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket kíván a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébánia!
Írta és fotók: Marcali Plébánia/Kiss Kálmán