Hirdetések 2024. február 18-án
Nagyböjt 1. vasárnapja
Nagyböjt 1. vasárnapja
2024. február 10-én, szombat este a 17 órás, és a vasárnap, a 9 órai szentmise után Tomanek Ferenc Áron plébános az idei esztendőben is kiszolgáltatta a betegek kenetét a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban. A Betegek Világnapját minden évben a lourdes-i Szűzanya megjelenésének napján ünneplik az egész Egyházban. Marcaliban, ebben az évben is mintegy 50 idős és beteg hívőnek szolgáltatták ki a szentséget, melyet egy évben csak egyszer lehet felvenni, kegyelmi állapotban. A mostani 32. Betegek világnapjának mottója a szentírásból vett idézet:…
Évközi 6. vasárnap
Évközi 5. vasárnap
2024. január 28-án, vasárnap 14-17 óra között tartották meg a hagyományos hittanos farsangot az X-ház (Dózsa u. 3.) nagytermében. A megjelent diákokat és szülőket Tomanek Ferenc Áron atya köszöntötte, majd hitoktatókkal együtt – Bojtorné Király Márta, dr. Gyulainé Domján Zsuzsanna és Pozsonyiné Kiss Mária – egy kis meglepetés bemutatóval készültek: ugyanis ők is beöltöztek a világ népeinek némelyikét jelenítették meg. Ezt követően kezdődött a jelmezverseny, amely olyan nagy érdeklődésre tartott számot, hogy minden eddiginél több, összesen 60 különféle ötletes maskara…
Évközi 4. vasárnap
2024. január 23-án, kedden reggel ravatalozták fel Kiss Iván c, prépost, ny. plébános koporsóját a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban. 9 órától a Jézus Testvérei Kisközösség, az Engesztelő Imakör és a Rózsafüzér Társulat tagjainak imaórája és rózsafüzér imádsága kezdődött, miközben a Fény Gyermekei Katolikus Zenekar egyházi, gitáros énekekkel búcsúzott a közelmúltban elhunyt plébánostól. A lelki üdvéért Varga László kaposvári megyéspüspök celebrálásával 10 órakor kezdődött a gyászmise, melyen Balás Béla emeritus püspök és mintegy 50 paptestvér vett részt a rokonság, valamint a…
2024. január 22-én, hétfőn 16 és 19 óra között Marcaliban, a Dózsa Gy. u. 3. sz. alatti X-ház nagytermében tartották meg a Somogyvári Esperesi Kerület továbbképzését a hitoktatók számára. Az előadást, amely egy kis elméletet, valamint sok gyakorlatot is tartalmazott, Bojtorné Király Márta gyógypedagógus-hitoktatónő tartotta. Az előadás címe: „Módszertani eszköztár az SNI, BTMN tanulók hitoktatásban” volt. A sajátos nevelési igényű (SNI) és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) gyermekek, tanulók különleges bánásmódot igényelnek, melyet szakértői bizottság állapít meg és…
Évközi 3. vasárnap – Isten igéje vasárnapja