2023. évi Szent István-napi ünnepi szentmise és kenyérmegáldás Marcaliban

2023. évi Szent István-napi ünnepi szentmise és kenyérmegáldás Marcaliban

2023. augusztus 20-án, vasárnap 9 órakor ünnepi szentmisével és kenyérmegáldással emlékeztek Szent István királyra és az államalapításra Marcali lakosai a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban.

Az istentiszteletet az új lelkipásztor, Tomanek Ferenc Áron plébános celebrálta, aki szentbeszédében az államalapító király példaértékű hitbéli életét, nagyságát, személyiségét, történelmi szerepét méltatta. Kiemelte, hogy Szent Istvánnak fontos volt a hit és annak megélése, ami túlmutatott a saját életén is. Fontos volt számára, hogy a családjában is megélje ezt a vallásos meggyőződését. A felesége, Gizella a boldogok, Imre herceg pedig a szentek táborát gyarapította. Ezen kívül egyházi és államalapító működésével püspökségeket és érsekségeket alapított; majd amikor utódját, Imre herceget elveszítette, akkor Szűz Máriának ajánlotta fel országát. Megmutatta az utat, hogy mire, kire lehet alapozni a jövőt. Ebben az Istenkeresésnek hangsúlyos jelentősége van, hogy mindenki megtalálja és közösen megélje a nemzetben és a családban is ezt a példaértékű hitet. Ferenc pápa idézetét említette a marcali plébános, amely szerint: „Az együtt imádkozó család együtt is marad”. A hit megélése pedig túlmutat a saját családunkon is, ebben a közösségben rejlő erő, a közösséghez való tartozás ad értelmet Isten követésében és szeretetében.

A szentmisét követően történt a kenyérszentelés szertartása. Először Ferenc atya megáldotta, majd pedig – az eddigi hagyományok folytatásaként –, dr. Sütő László, Marcali város polgármestere az új kenyeret megszegte és kiosztotta a marcali katolikus imaköri tagok segítségével. Innen vittek el az esti városi ünnepségre is egy megszentelt kenyeret, valamint egy másikat pedig Miszi Zsuzsanna gombai önkormányzati képviselőnő, aki előzőleg saját kezűleg sütött kenyeret és hozott erre a szertartásra.

Az istentiszteleten Balogh Bálint kántor és a Marcali Fény Gyermekei Katolikus Zenekar működött közre.

Comments are closed.